#Keleti pályaudvar

Csak Bicskéig gördülhetett a menekültvonat – ÖSSZEFOGLALÓ
 

Csak Bicskéig gördülhetett a menekültvonat – ÖSSZEFOGLALÓ

Enyhülés helyett még feszültebb lett itthon a menekülthelyzet, mert a hatóságok újabb helyszínen blokkolták a schengeni szabályokra hivatkozva a Németország felé tartó bevándorlók útját. A Keleti pályaudvarról kifutó soproni vonatot megállították ugyanis Bicskén, és a helyi menekülttáborba akarták vinni migránsokat, akik közül sokan még késő este sem voltak hajlandóak leszállni a szerelvényről. Újabb gócpont keletkezett, miközben a Keletinél is maradt a káosz. Közben a diplomáciában is nagyüzem volt. A csütörtöki események összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Visszavont egy csomó rendőrt az ORFK a Keletitől
 

Visszavont egy csomó rendőrt az ORFK a Keletitől

Az ORFK közölte, hogy miután a MÁV nem küld vonatokat Nyugat-Európa felé, csökkentették a Keleti pályaudvaron a rendőri erők létszámát. Mint írták, a reggeli 20 perces tömegjelent során kényszerítő intézkedést nem alkalmaztak, és nem sérült meg senki.

hvg.hu hvg.hu

Jelentés a Keleti pályaudvar orvosi részlegéről
 

Jelentés a Keleti pályaudvar orvosi részlegéről

A részlegen dolgozók szerint sok a kiszáradásos eset, mert sok menekült nem mer inni a kapott vízből, hátha nem hoznak újat. Torokfertőtlenítőre is szükség van, sokan megfáztak a hideg kövön éjszakázástól. A tranzitzóna orvosai szerint annyi az esély annak a kialakulására, hogy a menekültek miatt járvány lesz, mint egy általános iskolás gyerektáborban.

hvg.hu hvg.hu

Tragikussá kezd válni a menekülthelyzet Magyarországon
 

Tragikussá kezd válni a menekülthelyzet Magyarországon

A hét elején tapasztalható káosz után tovább súlyosbodott a helyzet, és most már nem csak a Keletinél: a pályaudvart ugyan megnyitották a menekültek előtt, a rendőrsorfal szó nélkül elállt a főbejárat elől, de Budapestről mostantól nem indulnak közvetlen vonatok Nyugat-Európába. A nemzetközi jegyeket a menetrend szerinti belföldi járatokon elfogadják. A migránsok egy része ugyan feljutott a Sopron felé induló vonatra, őket Bicskénél megpróbálták leszállítani, ám nem voltak hajlandók elhagyni a vonatot. Ketten rosszul lettek a veszteglő vonaton.

hvg.hu hvg.hu

A német nagykövetség nem kíván a Keletihez menni
 

A német nagykövetség nem kíván a Keletihez menni

Lázár János csütörtökön élesen támadta a német kormányt, mert szerinte kétértelmű üzenetekkel operál a menekültválságban, és emiatt ők hitegetik a Budapesten tartózkodó menekülteket is azzal, hogy továbbutazhatnak.

hvg.hu hvg.hu

Kiürítették a bicskei peront, órák óta vesztegel ott a menekültvonat
 

Kiürítették a bicskei peront, órák óta vesztegel ott a menekültvonat

Megállt Bicskén az a migránsokkal teli vonat, amely csütörtök délelőtt indult el a budapesti Keleti pályaudvarról. A rendőrök le akarták szállítani a bevándorlókat, hogy a bicskei befogadóállomásra szállíthassák őket, végül azonban mindenkit visszatereltek a vonatra. A vonat órák óta az állomáson vesztegel, az időközben kiürített peronon keresztül néhány migránst kikísértek. Sötétedésre fokozódott a hangulat, egy fiatal nő a vonat elé akart ugrani, a menekültek egyre dühösebben skandálnak. Fél 8 körül egy civileket is szállító vonatról további több tucat menekültet szállítottak le Bicskén.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu



A menekültek is visszakaphatják vonatjegyük árát – legalábbis papíron
 

A menekültek is visszakaphatják vonatjegyük árát – legalábbis papíron

Rengeteg menekült várakozik érvényes nemzetközi vonatjeggyel a Keletinél, hogy végre történjen valami, és elindulhassanak nyugat felé. Sokan utolsó euróikat költötték a vonatjegyre és kétséges, hogy visszakaphatják a pénzüket, ha nem engedik fel őket egyik vonatra sem. Felhívtuk a MÁV ügyfélszolgálatát, hogyan megy a jegyvisszaváltás a rendkívüli helyzetben.

hvg.hu hvg.hu

Teljes káosz van ismét a Keletiben - hírek percről percre
 

Teljes káosz van ismét a Keletiben - hírek percről percre

A rendőrség csütörtökön reggel feloldotta a Keleti pályaudvar blokádját, az egyik Sopronba induló vonatot megrohanó menekülteket azonban Bicskén elkezdték leszállítani a vasútról, hogy a táborba vigyék őket. A menekültek ellenállnak. A MÁV hivatalosan nem indít járatot Nyugat-Európába. Lázár János közben nekitámadt a németeknek, felelőtlen ígérgetésnek nevezve a szír menekültek felé küldött üzeneteket. Kövessék a hvg.hu-n a menekültválság fejleményeit!

hvg.hu hvg.hu



Állítólag nagy rendőri akció készül a Keletiben
 

Állítólag nagy rendőri akció készül a Keletiben

A rendőrök nagyszabású akcióra készültek a Keletinél, de valószínűleg a menekültek várható ellenállása és a nemzetközi sajtó fokozott jelenléte miatt egyelőre visszavonultak – írta a Népszabadság. A lap szerint a 6. vágányon álló vonattal feltehetően a debreceni táborba vinnék a migránsokat. A hvg.hu helyszínen tartózkodó munkatársa szerint a migránsok egy csoportját már nagy rendőri kísérettel elvitték egy vonathoz, egy másik csoportot pedig rabszállító kocsival vittek el. A menekültek egy része elfoglalta a Thököly utat, a rendőrök sorfala felállt és visszaszorítják őket.

hvg.hu hvg.hu

Menekültek ezrei lepik el Athént
 

Menekültek ezrei lepik el Athént

Miközben az európai politikai hangulat fokozódik, az elkeseredett és reménykedő migránsok egyre növekvő tömegben érkeznek Görögországba. Csak a mai napon 4000-en érkeznek a kontinensre Leszbosz szigetéről abban bízva, hogy onnan már könnyebb úton juthatnak el Németországba vagy Angliába - útjuk Magyarországon keresztül vezet.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia

A rendőrök felé nyomulnak az afgán tüntetők a Keleti előtt
 

A rendőrök felé nyomulnak az afgán tüntetők a Keleti előtt

Bukósisakkal, gumibottal felszerelkezett készenléti rendőrök állnak a Keleti pályaudvar előtt – írta tudósítónk a helyszínről szerda délelőtt. A pályaudvar kedd reggel óta hatósági zár alatt van. Szerda reggel újra tüntetni kezdtek a menekültek. Dél körül felizzottak az indulatok: rohamrendőrök érkeztek, néhány afgán tüntető pedig fél 1 előtt ásványvizes palackkal dobálta meg őket, majd a tömeg nyomulni kezdett a rendőrök felé.

hvg.hu hvg.hu



Sűrű nap volt a szerda is a Keletinél
 

Sűrű nap volt a szerda is a Keletinél

A Keleti pályaudvarnál egyre türelmetlenebb menekültekkel szemben állt sorfalat egész nap a rendőrség, majd 17 óra körül a hatóság elkezdett összeszedni migráns csoportokat, mire a menekültek elfoglalták a Thököly utat. Később a rendőrség visszaszorította őket. Közben kisebb tiltakozás zajlott a kőbánya-kispesti vasútállomáson, ahol többen megtagadták, hogy átszálljanak a debreceni vonatra. Szerdai események percről percre.

hvg.hu hvg.hu